Virágküldés a kisbaba születésekor

Virágküldés a kisbaba születésekor

„Vannak az életben csodálatos események, amit virágcsokorral szoktak megünnepeli, ilyen nagy ünnep az is, amikor egy kisbaba világra jön. A feleségem várandós és már az utolsó hét volt hátra a szülésig, amikor eldöntöttem, hogy a kisbabánk születését virágküldés segítségével fogom megünnepelni. Mivel tudtuk, hogy kislányunk születik, egyértelművé vált számomra, hogy egy rózsaszínes kompozíciót fogok választani, mert a kisbabánknak és a feleségemnek is küldöm a virágot egyszerre. Az interneten körbenéztem és ár érték arányban a mestervirag.hu weblapját találtam a legjobbnak és ráadásul itt találtam is egy fantasztikus sweetness rózsa kosarat, ami rózsaszínes fehéres rózsákat tartalmaz, ugyan olyan különleges rózsákat, mint amilyen különleges és fontos számomra a feleségem és a kislányom, így tudtam, hogy nekem erre szükségem van!
Mivel a nagy napot nem tudtam, illetve nem a kórházba szerettem volna a kosarat, hanem a lakásunkba, az nap, amikor a feleségemet hazaengedik a babánkkal, ezért felhívtam a weblapon található telefonszámot és elmondtam a virágos Hölgynek, hogy nem tudom, hogy melyik nap engedik haza a feleségemet, de az nap szeretnék egy ilyen pompás virágkosarat. A Hölgy rendkívül kedves és megértő volt, azt mondta, hogy semmi gond, a megrendelőlapot töltsem ki, a szövegbe írjam bele, hogy a dátum még nem ismert, illetve amikor a feleségem világra hozta a kisbabánkat akkor telefonáljak és egyeztessünk a részletekről, hogy melyik nap aktuális a kosár. A virágrendelés egyszerűen leadható a weblapon és a fizetés is gyors volt így a nagy meglepetés készen állt, már csak ki kellett várni a megfelelő napot. A babánk megszületett, nagyon szép kislány, nagyon oda vagyunk érte, mindenki a kórházban a csodájára járt, majd eljött a hazautazás és a virágküldés napja, amit telefonon előre leegyeztettünk. A kisbabát hazahoztuk, és vártam, hogy a virágfutár fel kapu telefonáljon. Kis idő múlva csöngettek, a futár volt az. A feleségemet kihívtam az ajtóhoz, hogy lássa a kosarat, amikor a futár felért, a feleségem nagyon örült és meghatódott, de én is meglepődtem, hogy milyen szép és nagy a rózsakosár. A nappali közepére bevitte a futár és udvariasan elköszönt. Nagyon elégedett vagyok a virágküldő szolgálat munkájával fantasztikus kompozíciót készítettek. Ez a virágrendelés nagyon emlékezetes lesz mindkettőnk számára, sőt lefotóztuk a kisbabánkat a kosárral, hogy lássa, amikor felnő, hogy milyen szép kompozíciót kapott az anyukája és Ő, amikor megszületett. Mindenkinek ajánlom ezt a fantasztikus virágküldő céget!